A kerületről
A XIII. budapesti (vagy pontosabban pesti) kerület "Janus-arcú". A déli, Nagykörútra támaszkodó része, az Újlipótváros nagyvárosias, szinte a Belváros folytatásának tűnik, nem véletlenül, hiszen a Lipótváros terjeszkedése révén jött létre, és egykor ez volt az V. kerület. Északi része Angyalföld, a főváros egyik legjellegzetesebb munkás kerülete, gyárakkal, üzemekkel és régi-új munkáslakónegyedekkel. Talán a tősgyökeres pestiek közül is kevesen tudják, hogy közigazgatásilag ehhez a kerülethez tartozik a Margit-sziget is. Sokuk viszont, ha megkérdezik, mi jut eszükbe a kerületről, biztosan rávágja: a "Dagály" (a Szabadság strand- és gyógyfürdő).
A kerület 13,4 négyzetkilométernyi területével inkább a kisebb fővárosi kerületek közé sorolható, ugyanakkor a lakosok száma alapján (125-130 000) a negyedik, a lakások számát (60 000 körül) tekintve pedig a "dobogós" harmadik helyen áll. A gondozott parkfelületek nagyságát tekintve (1 669 0000 négyzetméter) a kerületek között elfoglalt "előkelő" ötödik helyét szinte kizárólag a Margitszigetnek köszönheti.
A kerületet délről az V. kerülettel közös Szent István körút, keletről és északról a Budapest-Szob és a Budapest-Esztergom vasútvonal, pontosabban a mellettük lévő, egykori illetve mai MÁV-területek és építmények (a VI. és a XIV. kerület) határolják. Nyugati határa a Duna, illetve a kerülethez tartozó két nagy sziget (Népsziget, Margitsziget) nyugati oldalai.
A kerület két közúti híddal (Margit és Árpád híd), valamint az északi vasúti összekötő híddal kapcsolódik a szigetekhez és a túlparti Budához. Úthálózatában a sugárszerűen észak-déli irányú Váci és Lehel út játssza a "főszerepet". Az előbbi alatt halad az észak-déli (kék) metró, melynek állomásai egyúttal a kerület fontos közlekedési csomópontjai is. A Lehel úton, illetve a kerület határát alkotó Nagykörúton, és a közepét átszelő Külső körúton villamosok közlekednek. Az újlipótvárosi részen a Jászai Mari tér közeléből induló trolik segítik a közlekedést.
Legnagyobb közlekedési csomópontja a másik két kerülettel közös Nyugati téri és a VI. kerülettel közös Lehel téri. Az Árpád híd közelében, a Külső körút és a Váci út kereszteződésében kialakult közlekedési csomópont jelentőségét növeli az itt lévő Volán pályaudvar, ahonnan a fővárostól északra eső Pest megyei területek közelíthetők meg. Nem elhanyagolható a kerület szempontjából a vasút sem, nemcsak az országos és nemzetközi forgalmat bonyolító "szomszédos" Nyugati pályaudvar, hanem az esztergomi vonal két állomása (Angyalföld és Újpest) révén is. Mint valamennyi Duna menti kerület, a XIII. is megközelíthető a BKV által üzemeltetett kishajójáratokkal is.
A kerület városrészei: Angyalföld, Margitsziget, Népsziget, Újlipótváros, Vizafogó
Szerkesztő: Kiss Gábor